Nikecell a zöldtetőkben |
|
A nemzetközi tendenciákat követve hazánkban is egyre népszerűbbek a zöldtetős megoldások, a korábbi szűk réteggel ellentétben mára egyre többen érdeklődnek a technológia iránt. A cikkünkkel nekik szeretnénk segítséget nyújtani a technológia rövid bemutatásával.
Sokan úgy gondolják, hogy az ilyen megoldások csupán esztétikai céllal születnek és nagyon költségesek. Kétségtelen, hogy egy igényesen megtervezett és gondozott kert valóban rendkívüli látványt kölcsönözhet egy épületnek, de korán sem ez az egyetlen érv a zöldtetők mellett. Az előnyök vizsgálata előtt azonban szükséges megkülönböztetni egymástól az extenzív és intenzív tetőket. Bár mindkét eljárás zöldtetős, de mind technológiájukban, mind pedig funkciójukban eltérő tulajdonsággal rendelkeznek. Az extenzív tetők lényegében az egyszerűbb megoldást képviselik. Ennél az esetnél főként minimális ápolást igénylő növényeket telepítenek, mint amilyenek a fűfélék, vadvirágok, lágyszárúak vagy a sziklakertnövények. A tető az azon kiépített úttól eltekintve emberi tartózkodásra nem alkalmas. Ezzel szemben az intenzív tetők kialakításánál a használhatóság az elsődleges cél, tehát hogy egy pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas, az udvarral teljes értékű teret hozzunk létre. Az ilyen kertekben szinte korlátozás nélkül telepíthetőek – a fűféléken és a dísznövényeken túl - évelő, vagy akár kisebb fás szárúak is. De kerti tavak, gyerekjátszók, vagy akár zöldséges kertek kialakítására is lehetőség van. A két tetőtípus telepítésénél az egyik lényegi eltérés a víztartó réteg kapcsán merül fel, ugyanis amíg az intenzív zöldtetők esetében elégséges egy kisebb vízmegtartó képességű drenázs feltöltése, beépítése, addig az extenzív zöldtetőknél nagyobb vízmegtartó-képességű műanyagtálcás közbenső réteg alkalmazására van szükség. Előnyök A hagyományos tetőszerkezetekkel szemben a zöldtető rengeteg előnnyel jár. A zöld felület javítja az épület belső klímáját, hiszen télen remek hőszigetelőként funkcionál, nyáron pedig a párolgásnak köszönhetően hűti az épületszerkezetet. Hőszigetelő anyag vonatkozásában a Nikecell expandált polisztirol hőszigetelő lemezek, mint amilyen a Nikecell (EPS) 150 és 200 tökéletes megoldást jelentenek. A normálméretű lemezeket két rétegben, eltolt illesztési hézagokkal, a hornyolt élképzésű termékeket pedig szoros illesztéssel kell beépíteni - a hőtechnikai méretezésnek megfelelő vastagságban. A zöldtető további előnye, hogy kiegyenlíti a födém szerkezeteit érő időjárási terheléseket, illetve a már említett hőszigetelés mellett a vízszigetelésben is hatékony védelmet nyújt. A funkcionális előnyök mellet pedig építészetileg és ökológiailag is értékes lehetőségeket tartogat. Fontos megjegyezni, hogy az zöldtető tervezés egyik alapfeltétele, hogy a vízszigetelés aljzata legalább 2% lejtést biztosítson. Ehhez a Nikecell lejtésképző elemeinek alkalmazása kiválóan alkalmas. Az elemeket üzemi körülmények között, elektromos fűtőszállal vágják méretre. A befoglaló méretadataik 1000x1000 mm, fél elemeknél pedig 1000x500mm. A vastagságuk az egyedi lapostetők alapján készülő, elemkonszignáció szerint kerül meghatározásra. Az anyagminőség a tetőterhelés mértékétől függően Nikecell 100, 150 vagy 200-as, egyedi igény esetében pedig Nikecell 2 is lehet. Az alkalmazandó típust szakértő határozza meg. Fontos, hogy a lejtésképző elemek kiváló hőszigetelő képességét célszerű figyelembe venni a lapos tetők hőtechnikai méretezése során. Kivitelezés lépésről lépésre: Egyenes rétegrendű intenzív zöldtetők: A beépítés menete:
Kettős hőszigetelésű extenzív zöldtetők: A beépítés menete: A vízszigetelés feletti hőszigetelő réteg beépítéséig megegyezik a kettős hőszigetelésű tetők felépítésével, El kell helyezni a nagy vízmegtartó képességű drenázs réteget (pl.: műanyag tálcás drenázs) Elválasztó réteg fektetése (műszaki-filc, geo-textília. Szempontok, mint az előző megoldásnál!) Vegetációs termőréteg elterítése és megmunkálása. Folyamatos, igény szerinti gondozás! NIKECELL Lejtésképző elemek: Elemfektetés menete:
|
További cikkek:
- 4 ezer forintos fűtésszámla egy panelben? Sikerült!
- Aktív ház Magyarországon
- EPS – kiváló bizonyítvány
- Építők Napi siker a Nikecell Kft.-nél
- Nikecell a válság ellen
- Szigeteljünk körültekintően!- Hő- és vízszigetelés panelépületekben
- Hőszigetelés minden tömegre
- Bonyolult az energiatakarékossági pályázat, sok az elutasítás - van megoldás! - Virtuális tanár segíti a NEP-igénylőket
- Kívülről kapjuk el a hőt
- Megtérülő befektetés - Kitolós panel-társasjáték
- Forintosított megtakarítás a falak hőszigetelésével
- Néhány év alatt megtérül a többlet hőszigetelés
- Több mint 60 millió forintra lehet pályázni a Jövővár Pályázaton
- Pazarló épületek
- Energiafaló lakások, intézmények felújítása a kvóta eladásából
- Panelprogram, októberig lehet pályázni!
- Hogyan spórolhatnánk 472 milliárdot?
- A gazdaságos hőszigetelési vastagság
- Új kérdések-válaszok a „Szakértő válaszol” rovatban
- Ha már úgyis építkezik…
- Ha hőszigetel, megtakarít!
- I. Energiatudatos Építész Konferencia
- Új Széchenyi terv
- Hová szökik a meleg?
- Környezetünk védelmében, a lakók kényelméért
- A Nikecell Kft. a stresszoldásért
- Vastag hőszigetelések kivitelezése
- Passzívház szigetelés aktívan
- Itt vannak a magánfelújítási pályázatok
- Nikecell a zöldtetőkben
- A Nikecell üzemek ma is biztonságosan termelnek

Az extenzív tetők lényegében az egyszerűbb megoldást képviselik. Ennél az esetnél főként minimális ápolást igénylő növényeket telepítenek, mint amilyenek a fűfélék, vadvirágok, lágyszárúak vagy a sziklakertnövények. A tető az azon kiépített úttól eltekintve emberi tartózkodásra nem alkalmas.