A régen épült kőházak – szinte - mindig vízszigetelés nélkül készültek. Ezáltal a talaj nedvességtartalmával mindig szoros összefüggésben volt/van a falszerkezet nedvességtartalma. A kő (és a habarcsok is) jó hővezető(k), ezáltal rossz hőszigetelő(k), különösen, ha még nedves is. Így a falon jelentkező párakicsapódás a fűtési szezonban sajnos természetes. Az alsó falszakaszon főként problémát okoz, hisz a rossz hőszigetelő képesség következtében igen nagy a különbség a padló közeli és a mennyezeti léghőmérséklet között. Amíg a felső falszakasz a fatüzeléses kályhától (mivel nem szabályozható) minden fűtés során kap némi többlet meleget, lent szinte alig. Tehát ahol a fal hőmérséklete harmatpont alatti (ami a páratartalom és a hőmérséklet függvényében alakul) ott a helyiség párája kicsapódik, ahol pedig tartós a nedvesség ott gyakorlatilag elkerülhetetlen a penész vegetálása.

Cél a nedvesedés megszüntetése:

1. legideálisabb volna a falaknak és a teljes padlózatnak utólagos vízszigetelése, amire számtalan megoldás van, de jellemzően igen drágák és ritkán tökéletesek (leginkább kivitelezési hiányosságok miatt)

2. az épülettől elvezetni a külső vizeket (ha patak van a ház közelében, akkor ez szinte lehetetlen, hisz minden bizonnyal a talajban igen magas a talajvíz szintje).

3. kívül-belül vakolatleverés majd szárítóvakolattal újravakolni és meszes-, vagy szilikon festékkel történő festés