|
Nem véletlen, hogy elsősorban családi házak, illetve más épületek építésének, vakolásának főszezonja nyárra és ősz elejére esik. Tavasszal és nyár elején felfalazzák a házat, ráteszik a tetőt, beszerelik a villanyt, majd július és szeptember közötti időszakban történik a vakolás és szigetelés, hogy utána még a festés is kiszáradjon. Mindamellett egész évben lehet vakolni, októberben, sőt novemberben is, de vegye számításba, hogy novemberben már bármelyik pillanatban kopogtathat a tél az ajtón. A mínusz fokok beálltával éjjelnappal fűteni kell a fagyveszély miatt, ugyanakkor nappal szellőztetni is szükséges, hogy kiszáradjon az épület belső tereiből az építési nedvesség. Éppen ezért plusz költség jelentkezhet, ha nagy a hideg. Bár mostanában egész sokára köszönt be a tél, azért érdemes az évben előredolgozni, hogy esélyt se adjon a szeszélyes időjárásnak. Építkezés során, ha fűtésről van szó, akkor az energiatakarékosság ma már jogos elvárás. De vajon milyen lehetőségek léteznek a megtakarításra és melyek azok a hatékony megoldások, amelyeket mindenképpen érdemes fűtéskorszerűsítéskor figyelembe venni? Termosztatikus radiátor szelepek
Jelentős energiamegtakarítás eszközölhető, úgynevezett termosztatikus radiátor szelepek használatával. Ebben az esetben a szabályozhatóságon van a hangsúly, működésének lényege, hogy a fűtésrendszer automatikusan biztosítja a helyiségek eltérő igényű hőmérsékletét. Éjszaka, vagy ha nem tartózkodik a lakásban, a termosztátfej kisebb értékre állításával gondoskodhat a megfelelő hő- és energia-megtakarításról. Szobatermosztát
A költségek enyhítésének másik lehetősége, ha programozható szobatermosztátot alkalmaz. Ezekkel személyes életritmusához igazítva, hatékonyabb energiafelhasználást érhet el, minimálisra csökkentve a feleslegesen elpazarolt hőenergia mennyiségét. Mindez jóval kényelmesebb megoldást nyújt a hagyományos termosztátokkal szemben. Kondenzációs kazánok
A fűtéskorszerűsítés magasabb szintjéről akkor beszélhetünk, amikor például új kazán kerül beépítésre. Egyre elterjedtebbé válnak az ún. Kondenzációs kazánok, melyek átlagosan 10%-kal jobb hatásfokkal működnek, mint a hagyományos készülékek. A magas teljesítmény annak köszönhető, hogy a rendszer, a tüzelés, a fűtés során felszabaduló füstgázból is képes hőt nyerni, így a felszabadított hőenergia nem távozik veszteségként. A rendszer maximálisan környezetbarát, a ma rendelkezésre álló legjobb technikai megoldás. Talán még ennél is fontosabb, hogy a füstgáz hasznosításának köszönhetően igen kedvező az energiafelhasználása, így nagy mértékű gázmegtakarítást, kisebb kiadási költségeket eredményez.
Gázbalesetek megelőzése A médiában általánosan sokat lehetett hallani gázbalesetekről. Felmérések szerint Magyarországon évente megközelítőleg 50 ember veszti életét e tragikus kimenetelű balesetek során. Szakemberek véleménye szerint, e balesetek két fő okra vezethetők vissza: egyrészt a fűtő/melegítő berendezések nem megfelelő karbantartására, illetve a karbantartás halogatására, vagy hiányára. A másik nagy hibaforrás, a gázkészülékek üzemeléséhez szükséges levegő utánpótlásának hiánya, illetve, a kémény állapota, huzata, mely szoros összefüggésben áll a légutánpótlással. Mindkettőre kiemelt figyelmet szükséges szentelni. A fűtésszezon kezdete előtt a következő szakmai tippek, jó tanácsok megfontolása javasolt: - amennyiben van, évente ellenőriztesse kéménye állapotát, mely ellenőrzésre érdemes fűtésszezon előtt sort keríteni.
- a karbantartást, javítást bízza minden esetben szakemberre, továbbá
- kérje ki szakember véleményét, szagelszívó vásárlása vagy műanyag nyílászárók beépítése esetén.
- amennyiben szükséges, használjon lakószobájában légbevezetőt, a vizes helységekben (WC, fürdőszoba, konyha) légelvezetőt.
- kérjen évente teljes körű felülvizsgálatot gázkészülékeihez – lásd kazán, bojler, konvektor. Hasznos védelmi elem a szénmonoxid érzékelő használata.
|