Építkezés - tanácsok

ÉpítkezésÉpítkezés során az egyik legfontosabb művelet, a munkafolyamat helyes időzítése, még a tényleges munkálatok megkezdése előtt megy végbe. Lakás- valamint házépítések főszezonja általában nyárra és ősz elejére esik. Tavasszal és nyár elején már áll a falazat, felkerül a tetőt, megtörtént a kábelek és vezeték lefektetése, majd július és szeptember közötti időszakban zajlanak a vakolási és szigetelési munkálatok, hogy utána még a festés is kiszáradjon.

Amennyiben elhúzódnak a munkálatok, úgy a hideg beálltával éjjel-nappal fűteni kell a fagyveszély miatt, ugyanakkor nappal szellőztetni is szükséges, hogy kiszáradjon az épület belső tereiből az építési nedvesség. A csúszással érkező nagy hideg jelentős plusz költségeket halmozhat fel.

Pedig építkezés során, ha fűtésről van szó, akkor az energiatakarékosság ma már jogos elvárás. Megdöbbentő, hogy a háztartások energiafelhasználásának több mint 70%-át a fűtés teszi ki. Rezsi költségeinek csökkentése, a termelt hőenergia maradéktalan hasznosítása, illetve környezet megóvása érdekében már otthona építése során használjon szigetelő rendszert.

 
A Flash nincs megfelelően telepítve.
Hőszigetelés